Mivel számos online felületen jelen vagyok – nem Bagolyablakként, hanem privát, illetve az egyéni vállalkozásommal -, és amúgy is munkaköri kötelességem figyelni a trendeket, hogy “mit keresnek az emberek”, sokat látok. Olyasmit is, amit nem feltétlenül akarok.
Mint mindent, ezt is valamilyen úton-módon bekötöm a saját “önismeretes, önfejlesztős” világomba, és be kell valljam: nem mindig tetszik, ami szembejön. Mindenki nagyon eltökélt addig, amíg az kényelmes; azon a ponton, hogy tényleg változtatni kéne vagy mélyebbre menni, hirtelen már fele annyira sem öntudatos és spirituális az emberek többsége.
Ha azt mondom nekik, teperj, güzülj, te ökör, mert akkor sikeres leszel, tapsikolnak, mert ismert terepre küldöm őket. Ha azt mondom, figyelj, hagyd a francba a görcsöt, inkább a hozzáállásodon változtass, és meglátod, millió jobb megoldás tárul eléd: no, azt már nem! Időnként szentül hiszem, hogy nem is értik, amit írok, esetleg elolvassák, de nem hajlandóak információ szintjén befogadni.
A különféle közhelyeket pufogtató motivációs trénereknek, és “íróknak” azért megy olyan jól a szekér, mert könnyű “megoldást” ígérnek. Egyszerű szavakat egymás mögé pakolnak, ami mindenkinek mond valamit, de igazából nem mond semmit, viszont a napi “ma is spiri / inspirált / motivált lettem” tartalom le van tudva, és lehet visszatérni a nyöszörgéshez.
Mindenki (szinte mindenki) nagyon eltökélt önfejlesztő addig a pontig, amíg nem jön a válaszút: OK, de a mindennapjaid fel fognak borulni, vállalod? OK, de nem tehetsz mindent pont úgy, mint megszoktad, vállalod? OK, meg fogsz változni, és lehet, hogy emberek lemorzsolódnak majd rólad, vállalod? És így tovább.
A kényelem az emberi életben mindig nagy úr volt – az enyémben is. Csak épp nem mindegy, hogy az ember elmegy szabadúszónak, hogy ágyban lehessen kényelmesen reggel 9-ig; vagy szürke ködben tapogatózik élethosszig, mondván, azt az utat legalább ismeri. Így pedig valódi fejlődéstörténeteket sem ér el.
Mi a megoldás? Nagyon szerettem volna ideírni valamit, ami tényleg előremutat, de mint azt már sokszor megtapasztaltam: ez számít az embereknek, legalábbis itthon, legkevésbé. A tett sérti a kényelmet 🙂 Biztos, ami biztos, én az alkotásban keresem a fejlődésem útját; és megnézem, mi történik a hatására. Amikor pedig úgy alakul, lefestem és meg is írom.
Természetesen nem nevezem magam profi festőnek. Én ezt sosem tanultam, és eltekintve pár kamaszkori absztrakt próbálkozástól, nem is fogtam ecsetet mostanáig. Tavasszal viszont utolért a felismerés, hogy van saját stílusom, saját “technikám”, legyen szó ecsetmozgásról vagy különféle festőeszközök alkalmazásáról. Miközben a képeimre gyakran jelezték vissza: ÉLNEK. Én pedig új életre keltem általuk. Amiben biztosan szerencsés vagyok, hogy félprofi festőművész volt a felmenőim közt, konkrétan az egyik nagyapám személyében, ami azért egyértelműen jó kézügyesség-pedigré.
